Rólam
Szakmai tevékenységem bemutatásával és cikkeim segítségével szeretném mindenkivel megismertetni a rendszeres testmozgás fontosságát és örömét!
Gyerekkoromtól fogva központi szerepet kapott életemben a sport, kezdve az óvodai zenés tornától, az iskolai rockyn keresztül a vívásig, amit egyesületben tanultam. Természetesen megtanultam úszni, és több intenzív évet töltöttem a tenisz elsajátításával, amit most is szívesen játszok. Egy időben még lovagoltam is, ami nagyon felszabadító érzés volt. Rendszeresen futok, szeretek röplabdázni, és a karibi táncok már sok éve életem fontos részévé váltak.
Edzői tanulmányaimat 2009-2013 között folytattam. Egyénileg azóta is képzem magam, hiszen ebben a szakmában – köszönhetően az egészségügyi, sportélettani kutatásoknak és a technikai fejlődésnek – folyamatos a megújulás.
Végzettségem szerint személyi edző, testépítés-fitnesz edző, aquafitness tréner és Sparrowbag instruktor vagyok. Szakmai képesítésem a többi európai országban is elfogadott. Sportmenedzsmentet tanultam a Szegedi Tudományegyetemen, majd a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rekreációszervező és egészségfejlesztő diplomát szereztem.