Szakmai bemutatkozás

0 Flares 0 Flares ×

O.Spa edzőGyerekkoromtól fogva központi szerepet kapott életemben a sport, kezdve az óvodai zenés tornától, az iskolai rockyn keresztül a vívásig, amit két évig tanultam egyesületben. Szintén két intenzív évet töltöttem a tenisz elsajátításával, amit azóta is szívesen játszok. Megtanultam három úszásnemet, és egy időben még lovagoltam is, ami nagyon felszabadító érzés volt. Rendszeresen futok, szeretek röplabdázni, és a karibi táncok már évek óta életem legfontosabb részévé váltak.

*

Szakmai tanulmányaimat 2009-2013 között folytattam. Egyénileg azóta is képzem magam, hiszen ebben a szakmában – köszönhetően az egészségügyi, sportélettani kutatásoknak és a technikai fejlődésnek – folyamatos a megújulás.EHFA_Standards

Végzettségem szerint  testépítés-fitnesz edző (MIOK), személyi edző, rekreációs mozgásprogram-vezető (Fitness Akadémia), aquafitness tréner és Sparrowbag instruktor (IWI) vagyok. Szakmai képesítésem a többi európai országban is elfogadott.

*

EREPS-tagságom

Erősödés, fogyás, rehabilitáció, állóképesség növelése, kondíció megtartása, prevenció? A sport a megoldás! Jöjjön el személyi edzésre, vegye igénybe szolgáltatásaimat!

A különböző célok jól megválasztott edzéstípusokat és személyre szabott táplálkozást igényelnek. Ebben tudok segíteni, figyelembe véve az egyéni alkatot, a sportmúltat, a testmozgásra fordított időt. Középiskolás kortól a seniorokig várom a sportolnivágyókat, speciális helyzetben lévőket is! Szívesen foglalkozok mozgásukban korlátozottak erőnléti fejlesztésével a gyógytorna kiegészítéseként. Célorientált edzésre, következetes munkára, nyugodt és derűs légkörre számíthat, aki hozzám fordul.

0 Flares Facebook 0 Google+ 0 Twitter 0 Pin It Share 0 0 Flares ×